A színmű vázát a nővérek pörgő, sokszor bántó párbeszéde adja majd, mint például ebben a részben:
"Juli: - Hát erről beszéltem. Neked van terv a fejedben?
Judit: - Hú, de nagyra vagy az okosságoddal. Eddig csak bőgni láttunk a fizetésnapokon. Most meg odavagy a pozitivitásoddal. Attól, hogy elolvastál egy-két könyvet, amit Julitól, ettől a kívülállótól, egyenesen felbujtótól kaptál, még nem tudsz több kenyeret venni. Ugyanúgy felkopik az állad, mint nekem. Én megtanultam a leckét. A spórolás az egyetlen megoldás az életemre. Egyedül élek. És, higgyétek el jobb így nekem, férj, és a gyerekeim nélkül. Múltkor is vettem egy kis tálcányi csirke szárnyat. A hegyéből főztem húslevest, a duplacsontos részéből isteni pörköltet, a combocskákat pedig megsütöttem fokhagymásan. Egy hétig ezt ettem.
Kriszti: - Gratulálok (gúnyosan). Veled nem is érdemes beszélni a változásról, a kitörési lehetőségekről, a tanulásról, sztrájkról meg pláne nem. Neked jó ez a langyos, sőt a hideg posvány is."
A fent idézett rész szinte szó szerint hangzott el a való életben.
A három szereplő egyike Juli, a negyvenes évei elején járó ambiciózus diplomás ápoló, aki új dolgozóként csöppen bele az aktív sebészeti osztály munkájába.
Juditot két év választja el a nyugdíjazásától.
Kriszti, aki éppen most mászott ki mély önutálatából és az önsajnálatából. Hallgat Julira, próbálja másolni pozitivitását.
Célom, hogy a párbeszédeken keresztül be tudjam mutatni a karaktereket, a belső félelmeket, az érzelmeket, a nővérek gondolkodásmódját.
Éppen ezért indítottam egy másik blogot, (www.novervagyok.blog.hu), ahol aktív eszme-cserét szeretnék elindítani a nővéri létről, mert itt valóban igaz a mondás, a Lét a tét!
